Több dolog is van amitől félek, sőt egyenesen fóbiám van bizonyos dolgoktól, és ezek közül az egyik legnagyobb ilyen félelmem, az egészség elvesztése. Nagyon félek a betegségtől.
Utálok gyógyszereket szedni, rettegek az orvosoktól és számomra kész rémálom bemenni egy orvosi rendelőbe vagy kórházba. Ritkán szoktam beteg lenni, és ilyenkor mindig a természetes otthoni praktikákkal próbálom magam kikúrálni, de súlyosabb esetekben már ez sem segít.
A napokban, ebben a hideg, esős és nyirkos időben, én is lebetegedtem. Lázzal, torokgyulladással és köhögéssel napokig ágyban ragadtam. Pont akkor lettem beteg mikor a legtöbb munka várt volna rám, mikor a gyerekem is egész nap itthon volt velem és mikor épp egy újabb célom megvalósításának a küszöbén álltam, és a betegségem miatt le kellett, hogy mondjam.
És miközben se enni, se inni, se beszélni nem tudtam a torokgyulladás miatt, arra kényszerültem, hogy újból számot vessek önmagammal és az elmúlt időszakkal.
Gyakran mondjuk és úgy is éljük meg mi anyák, hogy mi sosem lehetünk betegek, mert ez egy olyan „luxus” amit nem engedhetünk meg magunknak, mert akkor ki vigyázz a családra, ki végzi el a napi teendőket és ki látja el a gyerekeket.
De az anyák is emberek, és bizony ők is lebetegednek….
Most miközben „csak” egy torokgyulladással küzdöm, újból és újból ráébredek arra, hogy milyen hosszú és nehéz utat tettem meg a pánikbetegségtől egészen a mostani állapotomig.
A több napos ágyban való pihenés arra ébresztett rá, hogy milyen félvállról és könnyelműen bánunk az egészségünkkel. Sőt, mindaddig még le nem betegszünk, nem is foglalkozunk vele. Csak egy betegség ébreszt rá minket arra, hogy milyen jó is mikor egészségesek vagyunk, legyen itt testi vagy akár mentális egészségről szó. Mindkettővel ugyanolyan fontos foglalkoznunk, hiszen a kettő együttes harmóniája, hozza meg a valódi egyensúlyt életünkben. Én erre akkor jöttem rá, mikor pánikbeteg lettem.
Előbbi blogbejegyzésemben már említettem azt, hogy én kb. 2 évvel ezelőtt pánikbeteg lettem. Fura volt számomra ez a megnevezés, hogy pánikbetegség, mikor fizikailag semmi bajom nem volt. Nem fájt semmim, teljesen rendben voltak az orvosi leleteim, mégis betegnek éreztem magam. És számomra ezt volt a legnehezebb elviselni, hogy egy olyan betegség ellen küzdöttem, egy olyan dolgot próbáltam legyőzni, aminek látható, fizikai jele nem volt. Más nem látta rajtam, hogy én pánikbetegségben szenvedek, sőt még csak nem is sejtették, hogy ez egy olyan dolog, amitől valaki ugyanúgy szenvedhet, mint például egy vakbélgyulladástól, ami egy valódi, komoly fizikai betegség.
Nehéz volt ezt anyaként megélni. Mikor egy egyszerű megfázással vagy náthával küzdök, gyakran érzek bűntudatot azért, hogy most nem tudom ellátni a gyerekemet, nem tudok dolgozni, nem tudom a legjobbat kihozni magamból. Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzem magam. Pedig egy ilyen betegség, legjobb esetben pár nap alatt lecseng.
De a pánikbetegségem közel 1,5-2 évig tartott, és az első év után csak egyre rosszabb és súlyosabb lett.
Hiába jártam el orvosokhoz, hogy ennek valami szervi okát keressem, szükségtelen volt, mert nem ez volt a betegségem kiváltó oka. A fizikai megnyilvánulások, mint a szédülés, légszomj, heves szívdobogás, ezek mind csak tünetek voltak. A betegségem igazi gyökere, mélyen el volt ásva és ezt semmilyen gyógyszer nem tudta megoldani. Ehhez ÉN kellettem.
Betegnek éreztem magam, és annyira vágytam a gyógyulásra, de ezt nem tudtam külső tényezőkkel megoldani. És most, miközben még mindig küzdök a torokgyulladással, arra gondolok, hogy milyen jó, hogy már meggyógyult a lelkem. Milyen jó, hogy meggyógyítottam magam.
Mert mikor anya beteg, akkor elmaradnak a háztartási munkák, nincs ki főzzön, elmarad a mosás, elmarad a munka, sok minden háttérbe szorul. Mikor anya beteg, olyan mintha a világ megállna. Egy anya a mozgatórugója egy családnak. Mikor anya beteg, a gyerek nem érti mi történik anyával.
A gyerekem furcsán és értetlenül nézett rám a napokban, mikor lázasan, könnyes szemekkel és felduzzadt torokkal látott. Mivel nem volt hangom, nem tudtam neki elmondani, hogy anya most beteg. De ő megértette, és mintha mindenre emlékezne még, arra az időszakra is, mikor pánikrohamokkal küzdöttem, ezt kérdezte tőlem: Anya, te most félsz?
Megdermedtem, könnyek folytak le az arcomon, átöleltem és próbáltam elsuttogni neki, hogy anya már nem fél, anya most CSAK beteg. Egyfelől megrémisztett az, hogy az én kis gyerekem, hogyan dolgozta azt fel, hogy az ő anyukája pánikbetegséggel küzdött, másfelől olyan boldogan és felszabadultan tudtam neki azt mondani, hogy: NEM, anya már nem fél, anya most csak egy kicsit beteg.
A torokgyulladás és a pánikbetegség két teljesen különböző dolog, egyik fizikai, a másik lelki. De rengeteg a közös bennük. Amit én mindkettőből megtanultam, az az hogy, az egészség egy felbecsülhetetlen és meg nem fizethető kincs. Az egészségért tenni kell, az egészséggel foglalkozni kell, az egészség nem egy emberi jog, hanem egy emberei kötelezettség.
Ez egy nagy lecke, amit én nap mint nap, újra és újra megtanulok. Jó dolog egészségesnek lenni, jó dolog az egészségért megdolgozni, és még jobb dolog ennek gyümölcsét élvezni.
Ma már nem szenvedek pánikbetegségben, és ez a fajta gyógyulás hozta el számomra a legnagyobb változást az életemben. Ma már meggyógyultam és másoknak is el tudom mondani és mesélni azt, hogy milyen, mikor anya beteg, testileg vagy lelkileg, és milyen mikor anya meggyógyul.