Egy korábbi cikkemben már írtam az anyaság nehezebb és kevésbé fényes oldaláról, amit én anyaság, púderrózsaszín felhők nélkülinek nevezek.
A napokban azonban megint szembe jöttek velem olyan cikkek, amik görcsösen és már-már agresszívan tuszkolják belénk, legalábbis belém, hogy az anyaság az maga egy légbuborék tele tejszínmázzal, vattacukorral és csokifelhővel. Igen, kicsit túlzok most ezzel a leírással, de teljesen kikészülök attól, ami mostanában trendinek számít.
Ma már divatos lett terhesnek lenni, dokumentálni egészen intim és személyes képekkel a terhesség minden egyes pillanatát, megmutatni a nagy világnak az alig 5 perces babát, aki még a szemét se nyitotta ki, és utána meg áradozni arról, hogy bizony anyaként is minden a legnagyobb rendben.
Na álljon meg a menet! Bocsi, de én nem veszem be ezt a szöveget, nem hiszem el ezt a nyálas dumát és nem tartom hitelesnek. Nem azért mert nincs benne igazság vagy valóság, már hogyne lenne, csak az a bajom vele, hogy csak a púderrózsaszín oldala van megmutatva.
Mert hát mégis miért is lennénk őszinték magunkkal és másokkal, mikor anyaságról vagy gyereknevelésről van szó?!
Én is elolvasom ezeket a cikkeket és bejegyzéseket, és még el is gondolkodom rajtuk. Ezeknek az anyáknak olyan könnyen megy a hiszti kezelése, ezeknek az anyáknak a gyerekük maga egy kisangyal, anyaként is jut idő önmagukra, a férjüket sem hanyagolják el, és összességében ez életük legszebb időszaka.
Nekem elegem van már abból, hogy társadalmi, kulturális és szociális hatások nyomására, valamilyen késztetést érzünk arra, hogy másoknak megfeleljünk, beilleszkedjünk és tetszésükre tegyünk. És erre a legjobb példa az anyaság, sőt már a terhességgel elkezdődik.
Ebben az esetben telitalálat az a mondás, miszerint nem minden arany, ami fénylik. Sok anya bizony nehezen esik teherbe, sokak számára ez egy végkimerülésig tartó fájdalmas folyamat és bizony a neheze még csak ezután jön. Akármennyire is csodás és leírhatatlan boldogság és áldás anyának lenni, azért sok buktatója és nehézsége van.
Már maga a terhesség sem egy leányálom, sok fizikai és lelki változást hoz magával, amit „normális állapotban” is nehéz lenne feldolgozni, hát akkor mikor a teljes hormonháztartásod felborul, hirtelen a tested már nem csak a tied és a rosszullétek, a plusz kilók, az émelygés, a szédülés, a fejfájás és a lábdagadás csak hab a tortán. Persze mindez eltörpül, meg hát nem is szeretünk beszélni róla, mert akkor már nem vagyunk jó anyák.
A szülés bizony sokszor traumákat és mély nyomokat hagy az anyákban, mert nem egy olyan társadalomban élünk, ahol hagyják az anyákat szülni, hanem még itt is csak sürgetik őket, rájuk kényszerítenek olyan helyzeteket, amelyek teljesen kiszolgáltatottá és védtelenné teszi őket.
Na de nem is marad sok idő ebből felépülni és helyrejönni, mert azonnal jön egy másik elvárás, miszerint szuperanyának és menőanyának kell lenni.
Mit jelent ez a mai társadalmunkban? Hát azt, hogy anyaként is megmaradunk nőnek, anyaként is van időnk és energiánk a férjünkkel romantikázni, anyaként is békésen és nyugodtan kávézgatunk a barátnőnkkel egy plázában és így tovább.
Most őszintén, hányszor sikerül mindez egy kisgyerekes anyának?! A valóságban szinte soha, vagy nagy ritkán.
És akkor már meg is vagyunk bélyegezve mint rossz anyák. Azért vagyunk rossz anyák mert ritkán marad idő arra, hogy magunkkal is foglalkozzunk, mert a gyerek annyira lefáraszt, hogy türelmetlenek és feszültek vagyunk a párunkkal is, mert kedvünk sincs kimenni a házból, mert ehhez fel kellene öltözni, közben pedig örülünk, ha épp nem büfis, pisis vagy kakis a pólónk. Ez az igazság!
Már írtam arról, hogy nem vagyok szuperanya vagy hősanya. Teljesen megváltozott az életem mióta gyerekem van. Alig marad időm magamra, bizony a párkapcsolatunk is sokszor került mély pontra, sok „nevelési kódex”-et nem tartok be és gyakran félek, szorongok és pánikolok.
Nincs olyan, hogy jó meg rossz anya, csak döntések és választások vannak!
Imádom a kisfiamat, örülök, hogy az anyukája lehetek, és csak arra vágynék, hogy hadd legyen már elfogadható és teljesen normális az (is), mikor egy anya arról beszél, hogy ő bizony fáradt, kimerült, néha meg már elege van mindenből. Mert az éremnek a másik oldalát is fontos megnézni és főleg beszélni róla.
Én kezdő anyaként, pár hónapos gyerekkel szégyelltem az ilyen jellegű érzéseket és gondolatokat, mert azt tapasztaltam meg, hogy ez elfogadhatatlan. Mert a mai társadalom imádja minősíteni és megbélyegezni az anyákat, ebben a legprofibbak a melletted lévő anyák, akik elfogadás és megértés helyett csak még jobban bírálnak.
Nehéz feladat és óriás felelősséggel jár anyának lenni, de hadd ne tegyük ezt még nehezebbé azáltal, hogy ítélkezünk, megbélyegzünk vagy bírálunk más anyák és életek felett. Mint mindennek az életben, az anyaságnak is, van jó és rossz, könnyű és nehéz oldala.
Számomra, így majdnem 4 év után, az a lényeg, hogy őszintén beszéljek róla és merjek megélni minden egyes érzést, ami az anyasággal jár, mert ez így vagy rendjén.
Életem legnagyobb ajándéka az anyaság és a gyerekem, de ez csak úgy teljes számomra, ha reálisan és őszintén tudom ezt megélni és elmondani.